Szövegírás egyszerűen

Miért kell bővíteni a honlapot?

Végére megtudhatod, hogy miért fontos szöveget írni a honlapodra, sőt azt is megmondom hogy miről írj!

A tartalom két dolog miatt fontos, az első a látogatód a második a google kereső.

Nézzük a látogatókat

Hasonlítsuk a honlapodat egy bolthoz, ha minden vásárlónak csak ugyanabból az 5 oldalnyi szövegből válaszolhatsz, ami jelenleg a honlapodon van, akkor nagyon hamar kapnál olyan kérdéseket, amelyekre nem lenne válasz a leírt szövegben. Ha valóban a boltban vagy akkor ez nem is okoz problémát, mert tudsz válaszolni megvan hozzá a tudás a fejedben. Viszont ha a weboldaladon nincs fent a tartalom, akkor a látogatód nem kap választ a kérdésére!

Ne hidd, hogy e-mail fog írni vagy felhív telefonon, egyszerűen keres egy másik honlapot ahol megkapja a választ a kérdésére! Szerinted hol fog vásárolni? Persze a konkurensednél, akinél le van írva a válasz!

A második a google kereső

A kereső pedig nagyon szereti a frissülő egyedi tartalmat, ebből látja, hogy az oldal él és adott témakörben folyamatosan új és hasznos információkkal látja el a látogatóit. Ez rangsorolási szempont és kifejezett előnyt élveznek azok az oldalak, ahol hétről hétre új tartalom jelenik meg a honlapon!

Ha úgy gondolod, hogy az rendben van ha a honlapodat nem frissítetted 2-3 éve, akkor csak két kérdésem van: A boltod kirakatáról sem törlöd le a port? Nem írod ki ha új árú érkezett, vagy új szolgáltatásod van?

De miről írjak?

Tudnod kell a látogatódnak problémája van, arra keres megoldást: Gondold végig, hogy az elmúlt egy héten miket kérdeztek tőled az ügyfeleid? Ha nem jut eszedbe semmi akkor kezd el leírni holnaptól egy hétig a kérdéseiket és utána válaszolj ezekre. Ezekből készíthetsz egy gyakran intézett kérdések rovatot. Ha jó kérdéseket válaszolsz meg, akkor szeretni fogják. Ha kerékpárboltod van akkor írhatsz arról, hogy minek kell kötelezően rajta lenni a bringán, hogy mi a különbség a kétféle fék között.

Írj szakcikkeket, gondolj bele abba hogy ha valaki munkába járáshoz keresne nálad kerékpárt, akkor mit ajánlanál neki. Elemezd a témát olyan minden hasznos szempontból. Milyen távolságot jár be? Visze-e táskát magával, azt hova teszi? Csak jó időben bringázik vagy télen is? Ha valaki eljut a honlapodra és ilyen hasznos információkat talál, akkor azt fogja érezni, hogy szakértője vagy a szakmádnak és szívesen fog hozzád fordulni.

Írhatsz a szakmád újdonságairól, írj arról ha bővül az üzlet, ha jön egy új termék. Nagyon fontos, hogy minden esetben arról írj, hogy az adott dolog miért jó a látogatódnak. Ne a bringának ne a  paramétereit sorold, hanem azt, hogy kényelmesen és biztonságosan eljuthat vele a munkába és haza.

Ezek elegendő témát szolgáltatnak a következő időkre, ha pedig eldöntötted, hogy bővíteni kell az oldaladat, de nincs rá időd, akkor keress meg és tapasztalt szövegírókkal segítek neked!

 

Hogyan használd a youtube-ot?!

Egyre többen használnak videókat a szolgáltatások értékesítéséhez legyen szó termékekről vagy szolgáltatásról. Szeretnék pár hasznos tippet adni, a legnagyobb videómegosztó a Youtube használatához. Sok olyan apró trükk van, amivel több látogatónk lehet, illetve jobban megfoghatjuk a videót nézők figyelmét!

Két infó, hogy megértsd miért fontos a youtube használata

  • A youtube a google keresőóriás tulajdonában van, egyre többször jelenik meg egy-egy videó a találati listák első 10 találata között
  • Sokan szívesebben néznek meg egy 2-3 perces videót ahelyett, hogy egy hasonló hosszúságú szöveget olvassanak el

Így használd a youtube-ot!

Kulcsszavas címet adj a videónak!

A google gyakran hozza a videókat, mint releváns találatokat a találati listán ehhez szükséges, hogy kulcsszavas legyen a videó címe. Ezért ne Fémmegmunkáló Kft legyen a cégbemutató videó címe, hanem CNC esztergálás rövid határidővel.

Írj leírást a videóról!

A kereső nem tudják értelmezni a videó tartalmát csak a szöveges tartalmakat, ezért mindig használd a leírás mezőt a videó alatt. Itt írd le röviden, hogy miről szól a videó, mit láthat benne a látogató. A leírás minden esetben kezd linkkel a saját oldaladra! Ne hagy ki ezt a lehetőséget, hogy látogatókat szerezz a honlapodra!

Mindig ágyazd be a videót a honlapodba!

Ez növeli a honlapodon eltöltött időt és a videómegtekintések száma is emelkedik. A google algoritmusa figyelembe veszi a videó megtekintések számát a listázásnál, ezért is fontos, hogy minél több helyen megnézhető legyen!

Címkézd a videóidat!

A youtube a videó végén ajánl további megnézendő videókat ezt a videó címe, leírása és a címkézése alapján teszi. Használj egy olyan címkét, ami csak a te videóidon van (pl a céged neve, domain név) így az ajánlott videók között mindig szerepelni fognak a sajátjaid. Alapesetben a konkurencia videója hasonlít a tiédre a legjobban, így viszont ha van elég videód, akkor csak szinte a sajátjaid fognak megjelenni.

Legyen cselekvési felhívás a videódban!

Minden videód végén legyen egy utasítás, hogy hol rendelheti meg a terméket, hogy tehet fel kérdést, mit csináljon, ha érdekli a szolgáltatás. A videókba lehet beszúrni kattintható dobozt, írd be, hogy itt rendelhet és állítsd be a honlapod megfelelő oldalára, hogy oda érkezzen a látogató!

Remélem hasznosak ezek a tanácsok és még több látogatód lesz a videók által!

Solymos Tamás

Hívj ha segítségre van szükséged a jelenlegi vagy új honlapod kapcsán.

Solymos Tamás+36-70-621-42-80
Honlapot egyedül?

Segítség! Új a honlapom, de mégsem működik!

Sokszor tapasztalom, hogy amikor egy vállalkozó megrendel egy honlapot, akkor nem is tudja mi a  konkrét célja a honlappal. Ezalatt azt értem, hogy a cél mindössze ennyi:

Legyen honlapunk, mert az ma már nélkülözhetetlen. A megrendelők jönni fognak!

Emögött a legtöbbször az a tévhit áll, hogy ha elkészül a honlap, akkor varázsütésre érdeklődők százai fognak telefonálni vagy betérni a boltba a honlap miatt.

Az igazság

Attól, hogy elkészül a honlap semmi nem fog változni. A honlapra látogatókat kell hozni, irányítani kell őket és meg kell fogni őket valamilyen csalival. Ha építünk egy hotelt a puszta közepén és sehol nem hirdetjük, sőt még egy táblát sem teszünk a bekötőút mellé, akkor senki nem fogja megtalálni! Pontosan ugyanez a helyzet egy honlappal.

Ha tehát van honlapod, de nincs semmi eredménye, akkor az a legvalószínűbb hiba, hogy te vagy a honlapkészítőd nem foglalkozott az alábbi feladatokkal:

  • Linképítés

    Hogy lássa google, hogy létezik a honlap és hogy látogatók is érkezzenek

  • Közösségi média

    Közösségi média megjelenések, mert az emberek ott vannak!

  • Maketing szemléletű szövegírás

    ezzel tudod megfogni és irányítani a látogatókat

  • Szöveges tartalom bővítése

    Ettől lesz még több kifejezés az oldaladon, amire megtalálhatják

Ezek az alapok, amelyek az induláshoz kellenek. Ezek nélkül lehet a te honlapod a legszebb, a szolgáltatásod a legjobb, de senki nem fog tudni róla!

Hívj és segítek, ha beragadtál a startnál!

 

Solymos Tamás
Solymos Tamás+36-70-621-42-80

 

 

Hogyan fogj látogatókat a google-ből?

googleAz előző cikkben a személyes ajánlások kihasználásra vonatkozó ötleteket írtam, le ez a cikk pedig arról fog szólni, hogy milyen tartalom szükséges ahhoz, hogy a google-ben kereső látogatókat is sikeresen érd el.

A látogatók számtalan kifejezésre keresnek és a legtöbben pontosan tudják, hogy mit akarnak: pl:gravírozás öngyújtóra. Ezzel a példával próbálom szemléltetni, hogy milyen fontos az oldal megfelelően megírt, bővülő tartalma. Ha te egy olyan vállalkozó vagy aki szinte mindenre tud gravírozni, akkor nem elég ezt kiírni, ugyanis a látogató konkrétumra keres és ha a gravírozás öngyújtóra kifejezés nem szerepel az oldaladon, akkor nem fogja megtalálni. Ráadásul. ha a gravírozás oldaladra érkezik egy olyan kifejezésről, mint a gravírozás öngyújtóra, akkor ki fog lépni, mert nem arról szól az oldalad, amire ő számított. Ezek a pontos kifejezések kevesebb látogatót hoznak, mint az általános társaik (pl. gravírozás), de sokkal könnyebb sikereket elérni, és sokszor megrendelések is előbb lesznek az ilyen látogatókból, mint az általános kifejezésekre jövő érdeklődőkből.

Aki konkrétumokra keres az a vásárlási folyamat végén van, aki általánosra az sokszor csak tájékozódik.

Hogyan lehet sok különböző kifejezéssel látogatókat fogni?

Kell a honlapra egy olyan rész, ahova folyamatosan fel lehet tölteni szöveges és képi tartalmakat, ebbe az esetben ez lehet egy referenciákat bemutató rovat, ahova felkerül a gravírozott öngyújtó képe, egy rövid leírás a munkáról, és esetleges tippek, hogy milyen további termékeket lehet még így gravírozni.

Egy másik megoldás a blog, ahol hetente vagy akár naponta is lehet új tartalmat feltölteni azokkal a kulcsszavakkal, amelyekre szeretnék, hogy az oldalt megtalálják a látogatók. Fontos, hogy ezek a cikkek hasznosak legyenek a látogatónak, ne csak a kulcsszavas leírást találja benne, hanem olyan hasznos információkat, amelyekre ő nem biztos, hogy gondolt. Pl.: Az öngyújtó szélére, élére technikai okok miatt nem lehet gravírozni, ha van tokj,a akkor azt is hozd el és arra is elkészítjük a kívánt mintát. Kérdéseidre szívesen válaszolunk, hívj hétköznap 8-18 óra között a 06-1-123-45-67 telefonszámon.

A keresőből jövő látogatók bázisának szélesítésére tehát a szöveges tartalmak bővítésével van mód, minél több kifejezés van az oldalon, annál többféle kulcsszóra érkeznek a látogatók a honlapodra.

Mi legyen a honlapod célja?

Az előző cikkem végén, azt a kérdést tettem fel, hogy neked mi a célod a honlapoddal? Ebben a cikkben arra mutatok példát, hogy mennyire különböző lehet az egyes honlapok célja és melyikhez milyen tartalmi és marketing eszközök kapcsolódnak. A legelső a legkönnyebben elérhető célközönség, azok akik személyes ajánlás alapján keresnek téged!

Személyes ajánlások kihasználása

Sikeres honlap!Olyan szolgáltatások esetén, mit az orvos, fogorvos, fodrász, masszőr nagyon sok vendég érkezik egy ismerősének ajánlására, de mi történik akkor, ha valaki csak annyit tud mondani, hogy én Dr. Példa Péterhez járok. Ekkor következik egy internetes keresés, a nevedre, amire meg kell jelenni a saját honlapodnak. Sok orvos szerepel már többféle katalógusban, gyűjtő oldalon, de az ottani adatok sokszor hiányosak, nem naprakészek, rossz esetben nem pontosak. Ha nincs saját honlapod, akkor könnyen előfordulhat, hogy nem találnak meg és inkább egy másik ajánlott szolgáltatót választanak helyetted, akivel könnyen kapcsolatba tudnak lépni.

A jó megoldás egy olyan honlap, amely tartalmazza a legfontosabb tudnivalókat, címet, telefonszámot, térképet, elektronikus elérhetőségeket és a nevedet, valamit leírást a szolgáltatásodról. Ez lehet akár egy egyoldalas honlap is a lényeg, hogy a google irányelveinek megfelelően legyen elkészítve és az oldalon megtalálható legyen az a kifejezés, amit a neved mellett a legtöbbször használnak pl.: Dr. Példa Péter fogorvos. Így biztosan meg fogják találni és ekkor már csak a honlapon múlik, hogy felhívnak-e.

Mivel segítheted elő, hogy kapcsolatba lépjenek veled? Bizalomépítő elemekkel:

  • Fénykép rólad, mert így a nevet egy személlyel is tudják azonosítani
  • Térképet a szolgáltatás címéhez, mert sokan szívesen használnak navigációt
  • Fénykép a rendelőről, irodáról, üzletedről, mert így még könnyebben megtalálják, nem kell csak a házszámot keresve bolyonganiuk
  • Ügyfél véleményekkel, amelyek azt bizonyítják, hogy aki téged választott, az nem csalódott

A legfontosabb pedig, hogy legyen az oldalon egy cselekvésre felszólító lezáró szakasz, a lényeg, hogy a látogató magára ismerjen és megkapja a pontos utasítást, hogy mit kell tennie! pl.: Fogfájás esetén hívjon azonnal, hogy gyorsan megszabadítsam a gyötrő fájdalomtól!

A személyes ajánlások kihasználásához tehát elegendő egy ennyire egyszerű felépítésű honlap. A következő cikkben a kulcsszavakra kereső látogatókelérésére adok tippeket.

 

Hogyan készítsünk sikeres honlapot?

A sikeres honlap egyetlen titka, hogy gyorsan és egyszerűen szolgálja ki az érkező látogatót.

Ezért nem sikeresek azok a régi honlapok, amelyek még úgy kezdődnek, hogy Üdvözöljük honlapunkon! majd ezt követi a bemutatkozás…

dreamstime_xs_20339358Az, hogy miért jön a látogató a honlapra nagyon változó, de szinte biztos, hogy nem azért hogy cégünk eddigi tevékenységéről olvasson, hogy megismerhesse az elmúlt 20 év céges történéseit.

A látogatónak célja van, például:

  • éhes és rendelni szeretne (étterem)
  • időpontot akar foglalni (étterem, fodrász, kozmetikus)
  • szolgáltatásról vagy termékről akar tájékozódni
  • vásárolni szeretne (bármilyen terméket webshopból)
  • szolgáltatás szeretne igénybe venni, ehhez kapcsolati információt keres

Ezt a célt kell minél könnyebben elérhetővé tenni, minden akadályt elhárítani:

  • megszűntetni regisztrációt az egyszeri rendeléshez
  • egyszerűsíteni a bonyolult űrlapokat fölösleges információkkal a bejelentkezéshez
  • rövidíteni a 10 oldalas leírásokat a termékekről
  • minden szállítási és fizetési információt megadni a vásárláshoz

Minden felesleges dolog akadály lehet abban, hogy sikeres legyen vállalkozásod honlapja.

Mikor sikeres a honlapod?

Ha teljesülnek azok a célok, amelyeket te szeretnél elérni:

  • a fodrász azt szeretné, ha sokan hívnák fel és jelentkeznének be a honlapról
  • a pizzéria szeretne sok megrendelést kapni a látogatóitól
  • egy ingatlaniroda szeretné, ha megnéznék a kínálatát és kapcsolatba lépnének vele

A honlapot annak megfelelően kell kialakítani, hogy mi a te célod, ha ez meg van akkor sikeres a honlapod!

Első lépés: Neked mi a célod a honlapoddal?